2021. május 17.
Szerző: Ügyvédi Iroda

A Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) egy vissza nem térítendő állami támogatás, amelynek célja, hogy könnyebb legyen a gyermekes családoknak és a gyermeket vállaló családoknak otthonhoz jutni. A támogatás igénybe vehető új és használt ingatlan vásárlásához, valamint bővítéshez, építéshez.

Milyen támogatásokból áll a CSOK?

Egyrészt a vissza nem térítendő állami támogatásból, ami használt lakás vásárlása és bővítése esetén vehető igénybe legfeljebb 2,75 millió forint összegben, új lakás vásárlásnál, vagy építésénél pedig 10 millió összegben.

Másrészt áll a kamattámogatott jelzáloghitelből (2 vagy 3 gyermek után kizárólag CSOK mellett igényelhető, 3%-os kamatozású lakáshitel)

Fő tudnivalók a CSOK igénybevételéhez

  • meglévő vagy vállalt gyermek esetén igényelhető,
  • az igénybe vehető CSOK összege függ a meglévő és vállalt gyermekek számától és a vásárolt lakás hasznos alapterületétől,
  • 2 vagy 3 gyermek esetén igényelhető a támogatás mellé kamattámogatott hitel, aminek fix 3% a kamata,
  • fiatal házaspárok esetében, akiknél legalább az egyik fél még nem töltötte be a 40. életévét, új lakás vásárlás vagy építése esetén, legfeljebb 3 születendő gyermek vállalásához, illetve használt lakás vásárlása, bővítése esetén legfeljebb kettő gyermek vállalásához, a meglévő gyermekek számától függetlenül igényelhető.

A CSOK lehetőségének bővülése 2021. január 1-jétől

  • változtak a tetőtér-beépítésre vonatkozó szabályok. Amennyiben például egy új különálló ingatlan kialakítása a cél (több generációs otthon alakítása), akkor akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást is lehet igényelni (3 vagy több gyermek után),
  • nem kell illetéket fizetni a CSOK-kal vásárolt ingatlan után,
  • az új építésű ingatlanok megvásárlása után kifizetett 5%-os ÁFA visszaigényelhető,
  • lakásvásárlás esetén a 4%-os vagyonátruházási illeték elengedésre kerül.

Adásvételi szerződéssel kapcsolatos előírások

A CSOK igénybevételével vásárolt használt ingatlan vagy építési telek vásárlása esetén az ún. függőben tartással kötött adásvételi szerződés fogadható el. Ennek lényege az, hogy az eladó a teljes vételár megfizetésével, a szerződéskötést követően adja beleegyezését a vevő tulajdonjogának bejegyzéséhez, ennek megtörténtéig pedig a tulajdonjog-bejegyzési eljárás függőben tartásra kerül a földhivatal által. Újépítésű ingatlan vásárlása esetén, illetve, ha a felvett támogatás mellé kedvezményes hitel is igényelnek, függőben tartással és tulajdonjog fenntartással kötött adásvételi szerződés is elfogadott.

Kötelező nyilatkozatok és kötelezettségvállalások:

  • lakás vásárlása esetén nyilatkozni kell arról, hogy az igénylőnek nem közeli hozzátartozója az eladó, valamint az építkező gazdálkodó szervezetnél nem rendelkezik tulajdonjoggal,
  • az igénylő vállalja, hogy azon gyermek, akire tekintettel a CSOK folyósításra került, az utolsó rész folyósításától számított 10 évig életvitelszerűen a lakásban él,
  • a CSOK igénybevételéről szóló szerződések megkötésének időpontjától számított 10 évig terjedő időszakra az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítása érdekében elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre az ingatlan tulajdoni lapján,
  • korábban felvett állami támogatások esetén ugyanazon gyermekre igényelt CSOK összege csökken a korábbi támogatás összegével,
  • élettársak nem közös gyermekeik után is lehet igényelni a támogatást, azonban mindenkinek a saját gyermeke után járó összeget kell kiszámolnia és a magasabb összeget lehet igényelni.

Az igénylés további feltételei:

  • a támogatás igénylésének egyik alapfeltétele, hogy a kérelmező a benyújtás időpontjában és az azt megelőző 2 évben rendelkezzen társadalombiztosítási (TB) jogviszonnyal,
  • egyik igénylő sem lehet büntetett előéletű,
  • az igénylőknek nem lehet NAV tartozásuk,
  • építésnél és új lakásvásárlásnál a születendő gyermekek számától függ a születésére nyitva álló határidő.
  • használt ingatlan vásárlásánál maximum a vételár 10%-a fizethető készpénzben és a vételár maximum 20%-kal haladhatja meg a bank által megállapított forgalmi értéket.
  • építés, bővítés esetén a teljes költségvetés 70%-áról számlát kell bemutatni
  • új ingatlan vásárlásánál a teljes vételárat számlával kell igazolni.

A CSOK igényléséhez szükséges dokumentumok:

  • általános személyazonosító dokumentumok (személyi igazolvány, lakcímkártya, adóazonosító jel a szülők és gyermekek részéről is)
  • legalább az egyik igénylő részéről igazolás a TB jogviszonyról,
  • elvált igénylő esetén a házasság felbontásáról szóló határozat és a gyermekelhelyezésről szóló dokumentum,
  • 12. hetet betöltött magzat esetén a várandósgondozási könyvet/orvosi igazolást kell bemutatni,
  • ingatlan adásvételi szerződés,
  • építési engedély/határozat és tervdokumentációt,
  • társasház esetén alapító okirat,
  • osztatlan közös tulajdon esetén ügyvéd által ellenjegyzett használati megosztási szerződést.

Amennyiben ingatlanvásárlásához CSOK-támogatást tervez vagy kíván igénybe venni, a szerződést megelőző tanácsadással és a szerződés elkészítésével keresse Irodánkat bizalommal, a vásárlás jogi folyamatainak lebonyolításában szakértő kollégáink állnak a rendelkezésére!

Vegye fel a kapcsolatot irodánkkal, kérje kollégáink segítségét!

Székhely: 1117 Budapest, Váli utca 4.
Mobil: +36 20 993-5371
Telefon: +36 1 786 2003
Hétköznap 9-18 között
E-mail: office@madarassy-legal.com
Kövessen minket a Facebookon is!