2020. március 30.
Szerző: Ügyvédi Iroda

Egy kezdő, vagy akár már régóta működő vállalkozás is számos esetben nem engedheti meg magának (vagy éppen tevékenysége jellégből nincs is szüksége arra), hogy saját irodahelységet tartson fenn, amit akár a cég székhelyeként is be tudna jegyezni. A problémára egy lehetséges megoldás lehet a székhelyszolgáltatás.

Miért fontos a székhely?

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerint minden jogi személy létesítő okiratának tartalmaznia kell annak székhelyét. Ennek hiányában az létre sem jöhet, a bíróság el fogja utasítani annak bejegyzését. Ennek logikus oka van: ezen a címen érik el a céget a hatóságok, kapja a postát, dokumentumokat, ide történhet a számlák kiállítása, és egyéb, tevékenységhez kötött kötelezettségek teljesítése is.

Miért előnyös a székhelyszolgáltatás?

Ahogy már említettük, egy kezdő, vagy már működő kisebb vállalkozás anyagi kereteibe adott esetben nem fér bele egy irodahelyiség fenntartása, annak minden járulékos költségével. Erre ad választ a székhelyszolgáltatás jogintézménye. Ennek keretei a székhelyszolgáltatásról szóló 7/2017. (VI. 1.) IM rendelet rendezi, amely pontosan meghatározza a szolgáltatás igénybevételének lehetőségeit.

A székhelyszolgáltatás előnye, hogy nem kell fizetni tehát az iroda bérlését, nem kell asszisztenst alkalmazni az adminisztrációs feladatok elvégzésére és magunknak sem kell ezekkel foglalkozni munkavégzés helyett, így nem szükséges bent tartózkodni egész nap; helyette elvégzi mindezt a szolgáltató, sőt, megállapodástól függően kezeli a vállalkozás ehhez kapcsolódó ügyeit, úgy mint a posta átvétele, annak azonnali megküldése a szolgáltatást igénybe vevő részére.

Nézzük át röviden a teljesség igénye nélkül, hogy pontosan mit is ír a rendelet:

  • A megbízónak és a szolgáltatónak szerződésben kell megállapodnia a székhelyszolgáltatásról;
  • Meg kell határozni, hogy pontosan milyen iratokat szeretne a megbízó a székhelyre érkeztetni, tárolni;
  • A szolgáltató köteles gondoskodni a posta átvételéről;
  • A megbízó köteles mindezt bejelenteni az adóhatóságnak.

Látható, hogy a székhelyszolgáltatás alapvetően jobban megéri egy frissen induló, vagy már működő mikrovállalkozás számára a saját iroda fenntartása helyett, de nem példanélküli az sem, hogy egy középvállalkozás is székhelyszolgáltatást tart fenn saját adminisztrációja megkönnyítése érdekében.

Amennyiben Ön is úgy gondolja, hogy vállalkozása részére ideális lenne egy székhelyszolgáltatóval szerződést kötni, Ügyvédi Irodánkkal szerződött székhelyszolgáltató partnerünk professzionális csapata készséggel áll rendelkezésére. Referenciáink között számos cég található, akik ügyvédi tevékenységünk mellett székhelyszolgáltatást is igénybe vesznek partnercégünk által. Székhelyszolgáltatással kapcsolatos kérdéseiket bármikor fogadjuk az office@madarassy-legal.com címen, vagy a +36 20 993 5371 telefonszámon.