2014. február 12.
Szerző: Ügyvédi Iroda

Előadó-művész egyesület támogatására vonatkozó adószabályok

Összefoglaló az előadó-művész egyesület támogatására vonatkozó adószabályok TAO támogatás konstrukciójáról

Ki veheti igénybe rentábilisan: bármely cég, amelynek legalább 500e forint befizetendő társasági adója van (a TAO adóalapja legalább 5M forint)

A konstrukció jellemzői (részletes technikai leírás a cikk alján letölthető dokumentumban):

Teljesen biztonságos

· több mint három éve fut ez az adókedvezmény-konstrukció (viszont már csak az idén vehető utoljára igénybe igazán kedvező számokkal!)

· kiérlelt gyakorlata van az adókedvezménynek – a tavalyi évben több mint 11 milliárd forint támogatás került ebben a konstrukcióban az egyesületekhez

· az adóigazolás átvételéig a nagyobb összegű pénzadomány akár bankszámlán zárolható az adományozó biztonsága érdekében

Anyagilag előnyös

· A társaság az amúgy a NAV-nak fizetendő, tehát amúgy „elvesző” éves társasági adójának a 70%-át „el tudja téríteni” (kb mint az SZJA 1%-t). Az így utalt /eltérített támogatás után különböző formákban komoly hozam érhető el, ami tiszta nyereségként jelentkezik a cégnél! Ezen felül a következő évben komoly cashflow könnyebbség érhető el (az adófeltöltés csak a támogatással már csökkentett Tao után számítandó!)

· az idei évi támogatás utáni adókedvezmény igény szerint három évre görgethető tovább (ha idén valamiért nem tudná teljesen kihasználni a cég)

· a tárgybani egyesületi támogatás az idei évben (még) jobb feltételekkel adható, mint az elhíresült és korábbi nagy kedvenc látványsport támogatás

Jogszerű

· A konstrukció során pusztán adó optimalizációra kerül sor, így nincsen semmilyen csalás vagy ügyeskedés, nem egy jogi kiskapu kerül kihasználásra, hanem az állam által tudatosan adott legális adókedvezmény

· A közhasznúként bejegyzett egyesület működése és a támogatás elköltése teljesen leinformálható

· A támogatott egyesület teljesen transzparens és megbízhatóan működik. Komoly, neves zenészek állnak mögötte, akik nem kívánnak semmilyen jogi kockázatot vállalni

· A támogató adózott nyeresége a támogatási összeg adótartalmával nő, amennyiben tehát egy nyereséges cég, nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezetet támogat, növeli az adózás utáni eredményét

Nemes

· Az egyesület a kapott támogatást igazolhatóan törvényes és művészeti célra költi el (külföldi és hazai komolyzenei koncertek szervezése)

· Az egyesület az ifjú tehetségek ápolására nagy hangsúlyt fordít

Kényelmes

· Nincs adminisztrációs teher: az egyesület minden papírmunkát elvégez a támogatás kapcsán

· A támogatásra vonatkozó dokumentációs háttér a korábbi évek során már kiérlelésre került és a hatóságok által is elfogadott

A konstrukció lebonyolítására már csak két hét van hátra (dec 20-ig a támogatást át kell utalni) ezért a lehető leghamarabb kell a döntést meghozni és az adminisztrációt megkezdeni.

Az adminisztráció az egyesület feladata, Önnek mindössze egy alkalommal kell néhány percet rászánnia a dokumentumok aláírására,

 

Számítási példa:

Vegyünk két társaságot, a következő azonos adatokkal:

Tárgyévi bevétel 45 000 ezer forint

Tárgyévi összes költség és ráfordítás 36 000 ezer forint

Feltételezzük, hogy a társaság más típusú társasági adókedvezményt nem vesz igénybe

Különbség a két társaság között:

az ”A” társaság a tárgyévben nem támogat előadó-művészeti szervezetet

a „B” társaság 588 ezer forintos támogatást nyújt előadó-művészeti szervezetnek a tárgyévben

Megnevezés

„A” társaság

„B” társaság

Bevétel

Összes költség és ráfordítás

Művészeti szervezet támogatása

45 000

36 000

45 000

36 000

588

Társasági adóalap

Számított adó

Műv. szerv. tám. a tao. 70%-áig

9 000

900

9 412

841

588

Fizetendő társasági adó

900

253

Összes kiadás (adóra és támogatásra)

900

841

Az „A” és „B” társaság összehasonlításából teljesen jól látható, hogy a támogatást nyújtó „B” társaságnak – amely kihasználta a nyújtható támogatás összeg maximumát – az 588 ezer forint támogatással és a 253 ezer forint társasági adóval, összesen csak 841 ezer forint kiadása van.

Ezzel szemben a támogatást nem nyújtó „A” társaságnak 900 ezer forint kiadása van, amelyet teljes egészében társasági adó címen fog befizetni a költségvetésbe.

Fentiek alapján jó látható, hogy ebben a speciális konstrukcióban két szempontból is jól jár:

egyrészt kevesebbet fizet be a költségvetésbe, másrészt pedig egy jó ügyet támogat.

Vegye fel a kapcsolatot irodánkkal, kérje kollégáink segítségét!

Székhely: 1117 Budapest, Váli utca 4.
Mobil: +36 20 993-5371
Telefon: +36 1 786 2003
Hétköznap 9-18 között
E-mail: office@madarassy-legal.com
Kövessen minket a Facebookon is!