Hibás termék vásárlása esetén érvényesíthető jogok – garancia

Ha egy vásárolt termék (rejtett) hibás, akkor ahogy a köznyelv mondja, a „garanciális időszak” alatt lehet igényeket érvényesíteni az értékesítővel szemben. A jog azonban – 2014. március 15. napja óta – már 3 fajta igényérvényesítést is ismer, amely megkönnyíti a vásárlók helyzetét és könnyebb eligazodni a “garancia” szabályi között. A szabályozás újdonsága, hogy most már…

Details

Nem jár vasárnapi pótlék a plázák dolgozóinak

A Kúria precedensértékű döntése alapján a plázák munkavállalóinak már nem jár 50 százaléknyi bérpótlék a vasárnapi munka után, mivel társadalmi szokásból eredő igény van a működésükre. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak például a benzinkutak, vendéglők, élelmiszerboltok is. A Kúria ezzel a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó eddigi jogértelmezést változtatta meg, ugyanakkor azt nem mondja, hogy tilos vasárnapi…

Details

Új Ptk átmeneti rendelkezései

Új fejezet nyílt a magánjogban, hiszen március 15-én hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv. De mi a helyzet a folyamatban lévő jogviszonyokkal? Röviden összefoglaljuk, hogy milyen jogviszony esetében milyen főbb rendelkezéseket kell alkalmazni. Főszabályként minden, 2014. március 15. napja után keletkezett tény, jogviszony, megtett nyilatkozat, tanúsított jogsértés esetén az új jogszabályt kell alkalmazni. Szerződésszegés kapcsán…

Details

Alapításunk 10. évfordulója

  Örömmel tájékoztatjuk, hogy Irodánk a napokban ünnepelte alapításának 10. évfordulóját. Irodánk az elmúlt 10 évben jelentősen fejlődött, mára sok fős, magasan képzett, komoly szakmai háttérrel rendelkező csapat alakult ki és áll ügyfeleink szíves rendelkezésére. Ügyfeleink között immár komoly nemzetközi gazdasági társaságok, pénzügyi vállalkozások és magánszemélyek mellett, egyesületek, alapítványok, könyvelők, ingatlanközvetítők, biztosítók, brókercégek és más speciális cégek…

Details

A végrendelet szabályai

Alábbiakban foglaljuk össze a végrendelet tételének legfontosabb szabályait. Mindenképpen tanácsoljuk, hogy tegyen végrendeletet, rendezze a jövőre nézve az anyagi viszonyait, mert bármikor előállhat olyan helyzet, hogy szükség lesz a jó végrendeletre! Végrendelet hiányában, illetve rosszul megírt végrendelet esetén a hagyatéki eljárás sokkal bonyolultabb és időigényesebb lehet és nem utolsó sorban, nem az Ön által kívánt…

Details

Védjegy csalók

Újra divatba jött egy régi, „jól bevált” trükk, amivel módszeres csalók próbálnak pénzt kicsalni a gyanútlan védjegy-jogosultaktól. Csak az elmúlt néhány héten öt ügyfelünk jelezte, hogy ilyen levelet kaptak és segítsünk nekik eligazodni. Amennyiben tehát rendelkezik védjeggyel, vagy gondolkodik bejelentésen, akkor mindenképpen olvassa el, hogy mit érdemes tudni az ezekkel kapcsolatos megkeresésekről. A védjegy világa…

Details

Házassági vagyonjogi szerződés I.

Sokan még mindig ellenszenvet éreznek a házassági vagyonjogi szerződés megkötésével kapcsolatosan. A tévhitekkel ellentétben a házassági vagyonjogi szerződés nem jelent egyet a bizalmatlansággal. NEM CSAK SZTÁROKNAK Ugyanakkor ma már nem csak a hollywood-i sztárok készíttetnek ilyen szerződést, hanem azok is akik előrelátóan gondolkoznak és: aki jelentősebb vagyonnal rendelkezik, mint a párja, vagy akinek már van egy korábbi kapcsolatából született gyermeke, vagy…

Details

Cégalapítás, cégmódosítás (2014)

Cégalapítás, cégmódosítás szerepel a tervei között? Már csak egy hónapja van arra, hogy kedvezményesen alapítson céget, vagy kezdeményezze meglévő cégének módosítását. Legalábbis ez igaz, ha kft-t kíván alapítani, amely a leginkább alkalmazott társaság tekintettel arra, hogy ebben az esetben korlátozott a tagok felelőssége a társaság tartozásaiért. Régóta szeretné módosítani a székhelyet? Új ügyvezetőt nevezne ki?…

Details

Cégeladás, cégátvétel

Egyre többek keresnek meg bennünket cégeladás vagy cégátvétel kapcsán. Csak az elmúlt héten 5 cég értékesítésére kerestünk vevőt, de 2 cégvásárlásban is segítettünk. A cégvásárlás nagy segítséget jelenthet például pályázatok beadásánál, amikor a saját cég nem felel meg a pályázati feltételeknek. A cégeladás viszont a cég megszüntetése során lehet hasznos, mivel egy céget eladni sokkal…

Details

Szellemi alkotások és munkaviszony

Sokszor fel sem ismerjük, hogy a munkaviszony során valódi szellemi terméket, szerzői jogi védelem alá eső művet alkotunk, amelynek jogi helyzete kifejezetten fontos lehet a későbbi felhasználás során. A jogi megítélés szempontjából a mű mű-jellege, a munkaviszony fennállása, illetve a kapcsolódó jogok megoszlása a legfontosabb sarokpontok. A kiindulópont mindenképpen annak meghatározása, hogy mi is számít…

Details