2023. augusztus 14.
Szerző: Ügyvédi Iroda

Az szoftver implementációs szolgáltatásokra irányuló szerződések előkészítése során jó néhány kérdés felmerül, melyek rendezésére – a projekt méretétől és összetettségétől függő részletezettséggel – érdemes kitérni. Cikkünk első részében a szolgáltatás tartalmának meghatározásával, ill. a szolgáltatási díjjal és annak megfizetésével foglalkoztunk. A folytatásban most kitérünk további négy olyan témakörre, melyek meghatározó részeit képezik egy körültekintően felépített szoftver implementációs szerződésnek.

A teljesítés feltételei

A teljesítéssel kapcsolatban számtalan kérdés merül fel, melyeket rendezni szükséges a szerződésben.

Rögzíteni kell egyrészről a teljesítési határidőket (közbenső mérföldkövek, ill. véghatáridő), melyek nem csupán az előzőekben már említett díjfizetési ütemezés szempontjából relevánsak, de elmulasztásuk esetén a kapcsolódó szankciók oldaláról nézve is. Ha ugyanis a szolgáltató a teljesítéssel késedelembe esik, a megrendelőnek – amennyiben ezt a szerződésben kikötötték – kötbér iránti igénye keletkezhet. Egy jól átgondolt szerződés a kötbér mértékén túl e körben kitér egyebek mellett az elszámolással kapcsolatos kérdésekre (pl. a szolgáltatási díjjal szembeni beszámítás lehetősége), ahogy tisztázza a kötbérszámítás módját a több mértföldkövet érintő ugyanazon késedelem kapcsán, ill. a megfizetett kötbérösszegek sorsát is a véghatáridő szerződésszerű teljesítése esetén.

A teljesítéssel kapcsolatban tisztázandó az is, hogy a folyamat során milyen közreműködési kötelezettség terheli a megrendelői oldalt (pl. a szolgáltató részére a szükséges környezetekhez való fizikai vagy távoli eléréssel történő hozzáférés biztosítása) valamint, hogy az átadás-átvétel milyen feltételrendszer mentén történik (felek által elvégzendő tesztek, hibajavítások, teljesítés elfogadásának kritériumai stb.)

Adatkezelés

Amennyiben az implementáció során a szolgáltató nem csupán teszt-, ill. fejlesztési környezetben végzi a feladatait, hanem éles adatokhoz is hozzáfér, úgy felmerül az adatfeldolgozói viszony kérdése. Ez esetben (legalábbis a GDPR hatálya alá tartozó adatkezelés esetén) a megrendelőnek, mint adatkezelőnek és a szolgáltatónak, mint adatfeldolgozónak írásban – praktikusan egy külön adatfeldolgozói szerződésben – számos, a GDPR által előírt feltételt rögzíteniük kell.

Szellemi alkotások

Bár az IP kérdések inkább az implementációval érintett szoftver licence és az arra vonatkozó szerződés kapcsán hangsúlyosabbak, de a testre szabás során is létrejöhetnek olyan alkotások (pl. kiegészítő fejlesztések), amelyek szerzői jog által védettek. Az implementációs szerződésben így célszerű kitérni az ezekkel kapcsolatos jogosultságok és ellenértékük kérdéseire is.

Felelősség

Amennyiben a szolgáltató a teljesítés során, ill. azzal összefüggésben kárt okoz a megrendelőnek, úgy ez utóbbi értelemszerűen megtérítés iránti igénnyel lép fel a károkozóval szemben. A szolgáltatói felelősség terjedelme a szerződés több elemével is összefüggésben áll. Egyfelől, ahogy arra cikkünk első részében utaltunk, a scope jelöli ki, hogy egyáltalán mi az a szolgáltatási kör, ami kapcsán a szerződésszegéssel és a kárral, mint annak lehetséges következményével a feleknek számolniuk kell. Másrészt a szolgáltatás ára is kapcsolatban áll a felelősséggel, hiszen minél nagyobb kártérítési kockázatot telepítenek a szolgáltatóra, ő ezt a kockázatot – az árba beépítve – annál nagyobb ellenérték fejében fogja csak elvállalni. Az alacsonyabb díjazás ezért korlátozottabb felelősséggel is párosul, azaz a szolgáltató jellemzően csak a részére kifizetett szolgáltatási díj erejéig vállal felelősséget.

A megfelelő szerződéses feltételrendszer nem alakítható ki a szolgáltatás és a felek elvárásainak részletes ismerete nélkül. Amennyiben segítségére lehetünk egy konkrét szoftver implementációs vagy más IT szerződés előkészítésében, Irodánk szakértő kollégái készséggel állnak rendelkezésére.