Hibás termék vásárlása esetén érvényesíthető jogok – garancia

Ha egy vásárolt termék (rejtett) hibás, akkor ahogy a köznyelv mondja, a „garanciális időszak” alatt lehet igényeket érvényesíteni az értékesítővel szemben. A jog azonban – 2014. március 15. napja óta – már 3 fajta igényérvényesítést is ismer, amely megkönnyíti a vásárlók helyzetét és könnyebb eligazodni a “garancia” szabályi között. A szabályozás újdonsága, hogy most már…

Nem jár vasárnapi pótlék a plázák dolgozóinak

A Kúria precedensértékű döntése alapján a plázák munkavállalóinak már nem jár 50 százaléknyi bérpótlék a vasárnapi munka után, mivel társadalmi szokásból eredő igény van a működésükre. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak például a benzinkutak, vendéglők, élelmiszerboltok is. A Kúria ezzel a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó eddigi jogértelmezést változtatta meg, ugyanakkor azt nem mondja, hogy tilos vasárnapi…

Új Ptk átmeneti rendelkezései

Új fejezet nyílt a magánjogban, hiszen március 15-én hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv. De mi a helyzet a folyamatban lévő jogviszonyokkal? Röviden összefoglaljuk, hogy milyen jogviszony esetében milyen főbb rendelkezéseket kell alkalmazni. Főszabályként minden, 2014. március 15. napja után keletkezett tény, jogviszony, megtett nyilatkozat, tanúsított jogsértés esetén az új jogszabályt kell alkalmazni. Szerződésszegés kapcsán…

Alapításunk 10. évfordulója

  Örömmel tájékoztatjuk, hogy Irodánk a napokban ünnepelte alapításának 10. évfordulóját. Irodánk az elmúlt 10 évben jelentősen fejlődött, mára sok fős, magasan képzett, komoly szakmai háttérrel rendelkező csapat alakult ki és áll ügyfeleink szíves rendelkezésére. Ügyfeleink között immár komoly nemzetközi gazdasági társaságok, pénzügyi vállalkozások és magánszemélyek mellett, egyesületek, alapítványok, könyvelők, ingatlanközvetítők, biztosítók, brókercégek és más speciális cégek…